2013. március 2., szombat

Najmányi László koponyái




Najmányi László
TISZTA FEJ
Extended Version

Memoár Halász Péter Tamás és Szalay Péter 'TISZTA FEJ' című kiállításának megnyitójára
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, Parthenon-fríz terem
2013. február 26. 18 H


Et in Arcadia ego


Az emberi koponyák a szerény kezdetektől mindmáig kiemelkedő fontosságú szerepet játszottak művészetemben és jellemfejlődésemben, nem pusztán azért, mert magam is himbálok egy ilyen csontpalotát a nyakamon. Az első rajzaim, amelyeket 3 éves koromban készítettem, koponyákat ábrázoltak. Inspirációul az a foghíjas, sárgásbarna színű koponya szolgált, amelyet 1949 nyarán, szentesi körzeti orvosunk rendelőjének íróasztalán pillantottam meg, amikor édesanyám bárányhimlő gyanújával odavitt. Gyanúja beigazolódott. A következő heteket ágyban, iszonyú viszketéstől gyötörve, vakaródzva, nyöszörögve, koponyák rajzolásával töltöttem. A viszketés megszűnésén kívül semmire sem vágytam jobban, mint hogy nekem is legyen saját koponyám. Miután négy éves koromban megtanultam írni és olvasni, minden karácsonykor kívánságlistát küldtem az ablakpárkányra helyezett borítékban a Jézuskának. A kért ajándékok között első helyen mindig a koponya szerepelt. Sajnos a Jézuska, általam érthetetlen okból rendre ignorálta kérésemet. Kaptam felhúzható körhintát, diavetítőt, madzagon kúszó majmot, később lendkerekes autót, ólomkatonákat és villanyvonatot is, de koponyát sohasem találtam a karácsonyfa alatt, pedig annak örültem volna a legjobban. Az első koponya megpillantása után 7 hosszú évig kellett várnom, amíg a birtokomba került a természet e csodálatos műalkotásának egy példánya.

1956 nyarán, 10 éves koromban Győrben éltünk. Barátaimtól megtudtam, hogy a város szélén lakótelepet építenek, és a talajelőkészítő munka során ledózeroltak egy régi temetőt. A munkagépek nagy mennyiségű emberi csontot terítettek szét a vízszintesre gyalult felszínen, amelyek összeszedésével, méltó újratemetésével senki sem törődött. Ilyen idők jártak akkor, alig több mint tíz évvel a nagy háború befejeződése után. A felszínre került csontokról szóló hírt követő délutánon az általam vezetett kutatócsoport szeneszsákokkal felszerelve a helyszínre látogatott. A felszínre került csontok nagy részét a környéken lakó gyerekek és az ottani nekrofil közösség tagjai már összeszedték addigra, ezért botokkal kellett feltúrnunk a talajt, hogy használható leletekre bukkanjunk. Míg barátaim főleg lábszárcsontokra vadásztak, engem kizárólag a koponyák érdekeltek. Az órákig tartó keresgélés alatt mindössze néhány koponyacsont- és állkapocs-töredékre bukkantam. Már erősen alkonyodott, amikor botom egy kisméretű, de az alsó állkapocs hiányától eltekintve teljes koponyát fordított ki a földből. Mérete alapján ítélve gyermeké lehetett. 

Hazaérve a fürdőszobában kimostam a földet a szem- és koponyaüregekből, és fogkefémmel a varratokból is eltávolítottam a szennyeződést. A lelet megtisztítását és elrejtését titokban kellett végeznem, mert tudtam, hogy ha szüleim meglátnák, azonnal elkoboznák kincsemet. A koponyát a gyerekszobában, az ágyam alá, a zománcozott éjjeliedény mögé rejtettem. Esténként, lefekvés után, amikor elcsendesedett a lakás és testvéreim is elaludtak, felkeltem, előbányásztam a koponyát a bili mögül és sajátkészítésű zseblámpám fényében gyönyörködtem benne. A koponyák mellett, Szántó György néhány évvel korábban megjelent Az Alapiak kincse című regényében ismertetett törökkori rejtjelezéstől inspirálva a titkosírás rejtelmei is foglalkoztattak már akkoriban is. Éjszakánként számos rajzot készítettem az ágyam alatt rejtegetett koponyáról. A rajzokat az általam kifejlesztett titkosírással kódolt naplójegyzetekkel láttam el. Leírtam az iskolában és a családban történteket, az októberi forradalom idején és az orosz tankok bevonulását követő hónapokban pedig a városban zajló eseményekről tudósítottam az utókort.

 Najmányi László: CAGE 02
Digital Painting, 2010

1957 februárjának egyik hajnalán dörömböltek lakásunk ajtaján. Bőrkabátos férfiak érkeztek házkutatási paranccsal. Mint később kiderült, vízügyi igazgató apámat állására pályázó legjobb barátai jelentették fel, azzal vádolva őt, hogy a vízügy teherautóival szállíttatta a határra a disszidálókat. Ez persze nem volt igaz, hiszen a jeges árvíz közeledésétől tartó apám személyesen akadályozta meg a teherautók elvitelét. A nyomozók átkutatták a lakást, földre dobálva a holmikat. A szüleim szobájában kezdték munkájukat, a zajra felébredve az ajtó résén keresztül figyeltem tevékenységüket. Később a gyerekszobába is bejöttek és kiparancsolták 3 és 7 éves korú, riadt testvéreimet az ágyukból. Én addigra már a koponyát és összehajtogatott rajzaimat rejtő bilin ültem. Rövid tanakodás után a nyomozók hagyták, hogy tovább végezzem dolgomat. Miután a gyerekszobában sem találtak bűnjelet, elmentek, magukkal vitték megbilincselt apámat. Apám letartóztatása után hónapokig minden nap, kora reggeltől késő estig egyenruhás rendőr állomásozott a konyhánkban, apám feltételezett konspirátorainak felbukkanására várva. Munka- és jövedelem nélküli anyámnak etetnie és itatnia kellett az őrszemet, és el kellett tűrnie folyamatos, pajzán évődését. Szerencsére a zsaru délutánra már rendszerint részegen bóbiskolt a konyhaasztalnál, így ki tudtam csempészni a koponyát és rajzos naplójegyzeteimet a lakásból. Zsírpapírba burkolt, átkötözött kincseimet egy szurokkal vízhatlanított bádog dobozba zárva elástam a városon kívül, egy öreg fűzfa alatt, a várost kettévágó Duna-ág árterében. Amikor néhány éve Győrben jártam, szomorúan tapasztaltam, hogy a területet már régen beépítették. Lehet, hogy amikor az öreg fűzfát kifordították a földből, megtalálták az elásott bádogdobozomat, s a régészek talán még most is próbálják megfejteni tartalmát.

 Najmányi László: STARMAN 07
Digital painting, 2010

Középiskolás és egyetemi éveim alatt folytattam a koponya-rajzok, koponya-festmények és koponya-szobrok készítését. Műveimet először 1971 februárjában, a Budapesti Műszaki Egyetem Vásárhelyi Pál Kollégiumának kultúrtermében rendezett első kiállításomon mutattam be. A koponyaművek valószínűleg elnyerték a kollégium lakóinak tetszését, mivel nagy részüket a kiállítás megnyitását követő napokban ellopták. A főleg koponya-tematikájú műveket bemutató kiállításnak köszönhetően díszlettervezői megbízásokat kaptam, ezekből éltem a következő 7 évben, 1978-ban bekövetkezett emigrációmig.

A kiállítás másik hozadéka egy számomra nagy kihívást jelentő megbízatás volt. A Chemolimpex vegyipari vállalat KISZ bizottsága felkért klubjuk megtervezésére és kivitelezésére. A sok szakember együttműködésére méretezett munka elvégzését egyedül vállaltam. 1971 tavaszát így a leendő klub helyszínén, a budapesti Astoria kereszteződésnél működő nyilvános WC-ből nyíló, penész-szagú, nyirkos levegőjű, ablaktalan pincelabirintusban, padlólefektetéssel és falfestéssel töltöttem. A boltíves termek falait olajjal festett táblaképekkel dekoráltam. Az óriási méretű fatáblákra sivatag homokjából, tengerek mélyéről, vulkánok torkából, lángoló kardok társaságában kiemelkedő, szemüregeikből lángot és villámokat kilövellő koponyákat festettem, Salvador Dalí, és az akkor még nem létező heavy metal művészet stílusában. 17 darab, egyenként 2x6 méter méretű festménnyel lettem kész, és még 5-6 hasonló méretű és tematikájú mű megfestését terveztem, amikor egy éjszaka óriási roppanásra és zubogásra ébredtem a faemelvényre helyezett matracomon. Zseblámpám fényében láttam, hogy eltört a pince mennyezete alatt húzódó, körülbelül 70 cm átmérőjű, égetett agyagból készített, a kerület mocskát szállító szennyvízcső, és a belőle kiömlő szar elárasztotta a pincét. Mindenemet hátrahagyva voltam kénytelen az áradaton átgázolva menekülni. A pinceajtóból visszafordulva láttam, ahogy a falakhoz támasztott festményeimet ostromolja a gyorsan emelkedő, szennyes, bűzös ár. A festményeken tündöklő koponyák szemrehányó tekintettel búcsúztak tőlem. Soha többé nem láttam őket. Napokig tartott, amíg a tűzoltók kiszivattyúzták az ürüléket a pincéből. A tönkrement festmények a hátrahagyott szakkönyvtárammal, egyetemi jegyzeteimmel, naplómmal, lemezjátszómmal együtt biztosan a szeméttelepen végezték.

 Najmányi László: KILL LOVE 01
Photo Performance, 1978

Csaknem fél évszázad telt el az első nagyméretű koponya-festmény sorozatomat elpusztító katasztrófa óta, de érdeklődésem a koponyák iránt nem csökkent, sőt, ha lehet, csak fokozódott. Az 1970-es évek elején Halász Pétertől üvegedénybe zárt, formalinban lebegő embriót (tőlem a Niceforo nevet kapta) és egy koponyát – Péter barátom állítása szerint a híres, moldovai születésű szopránénekesnő, Maria Cebotari (Maria Cebutaru, 1910–1949) kalandos úton birtokába jutott tokját – kaptam. Az értékes ajándékokat pár héttel később a Budapestre látogató, az én zuglói lakásomban megszálló Mike Parr ausztrál művésznek adtam, akitől hazaútban, a magyar-osztrák határon mindkettőt elkobozta a bolsevista diktatúra embrió- és koponyaügyekben illetékes hatósága.

Najmányi László: NICE COUPLE 01
Photo Performance, 1978 

Emigrációm első állomásán, Párizsban ezüstbe foglalt tibeti koponya-kupával (kapāla) ajándékozott meg francia barátnőm. A koponya kupák az ősi emberáldozatok örökségeként találtak otthonra a tibeti tradíciókban. A lámakolostorokban szimbolikus értelemben használják őket, a haragos isteneknek, mint például a Hit Védelmezőjének, a vad Dharmapālának szánt engesztelő áldozati ajándékokat, kenyeret, emberi szemeket formázó süteményeket, és vér helyett bort tartanak bennük. Használják a transzcendenia gyors elérését megcélzó tantrikus meditációk, és más, a lélekerőt fokozó rituálék (például a Vajrayana ceremóniák) során is. A tibeti hagyományokat tanulmányozó Latitiától 34. születésnapomra kapott kupát, amely alap-motívumként felkerült számos, a francia fővárosban festett képemre, a kanadai Torontóban adtam el 1981 forró nyarán. Nehezen váltam meg tőle (azóta is sokszor megjelenik álmaiban), de az árából két hónapig éltem.

Najmányi László: ParisKopf 12
Oils on wood, 1979

Az 1985-ben New Yorkba költöztem. Ott Alejandro Jodorowsky La Montaña Sagrada (The Holy Mountain – A Szent Hegy, 1973) című filmjének egyik főszereplője, Janis Joplin stylistja, David Bowie egykori szobalánya, a barátságunk idején kék hajú, leginkább a régi horror-filmek őrült tudósaira és apai nagyanyámra emlékeztető Nikki Nichols ajándékozott meg egy, a Torontóban eladotthoz hasonló, ám nem Tibetből, hanem Nepálból származó, gazdagon díszített koponyakupával, amelyet Mihail Nyikolajevics Barisnyikov Amerikába disszidált orosz balettáncos lakásából lopott.

Najmányi László: NewYorkKopf 01
Oils and pigments on wood, 1986

Ez a tárgy számos New York-i előadásom fő kellékévé vált. Öntöttem bele és belőle olvadt ólmot, higanyt, ként, égő magnéziumport és sötétben foszforeszkáló, illetve UV-fényben színesen fluoreszkáló pigmenteket, ettem belőle rizst, paradicsomos spagettit húsgombócokkal, a peyote kaktusz bimbóit és mágikus gombát, ittam belőle pí-vizet, vörösbort, coca colát, abszintot, és spricceltem belőle meleg csirkevért is a következő évek során. Végül – pillanatnyi elmezavaromban, egy mindenféle tiltott szubsztanciákkal fűtött, többnapos tivornya után – a Sohóban, a Broadway és a Houston street sarkán kolduló hajléktalannak ajándékoztam az értékes ereklyét.

 Najmányi László: NICE COUPLE 02
Photo Performance, 1978

Az 1990-es évek elején hosszú ideig gyűjtöttem zenéket és végeztem helytörténeti és kulturantropológiai kutatásokat a Karib-tenger szigetein. A Grenada szigetországhoz tartozó Carriacou szigetén rozsdás spanyol acélsisakba kövesedett conquistador-koponyával ajándékozott meg egyik helyi barátom. Sajnos a relikviát kilopták bőröndömből a Jamaicába tartó repülőgépen.

Az 1990-es évek közepén Indonézia szigetein gyűjtöttem zenét és végeztem helytörténeti és kulturantropológiai kutatásokat. Bali szigetén asszisztensem, I Ketut Shushila lepett meg szépséges faragványokkal dekorált koponyával, amely állítása szerint valaha egy, az 1965–1966-os kommunistaellenes mészárlások során meggyilkolt kínai kereskedőhöz tartozott. A koponya hátsó felén látható, nyilvánvalóan golyóütötte lyuk peremét filigrán mintákkal díszített ezüstlemezekkel vonatta be az egyik életben maradt, a csontfelületet borító művészi faragásokat is megrendelő rokon. Javaslatomra a koponyát egy teliholdas éjszakán elégettük bérelt villám kertjében, hogy megadjuk a rég halott kommunista kémnek a végső tisztességet. Egész éjjel tápláltuk a tüzet, mert a csont nagyon nehezen porladt el.

 Najmányi László: STARMAN 19
Digital Painting, 2010

Mostanában főleg digitális koponyafestményeket készítek, és szinte valamennyi videó-művemben felbukkannak, változó jelentéseket hordozva és generálva a koponyák, halálfejek. Olyannyira monomániámmá vált az emberi agy mesterien kivitelezett otthona, hogy az embereket figyelve már régen nem arcvonásokat, arckifejezéseket látok, hanem üresen tátongó szemüregű, mozgó, vagy konokul összezárt állkapcsú koponyákat. Ugyanez az élmény ér, amikor tükörbe nézek. Ezért is örömteli esemény számomra megnyitni Halász Péter Tamás és Szalay Péter Tiszta Fej című, belakható koponya-modellt prezentáló kiállítását. Örömömet fokozza, hogy az itt látható, ősi jelentésrendszeréhez méltó méretű, gyönyörűen kivitelezett, körülbelül 160 cm magasságban felfüggesztett modell az úgynevezett Öreglyukon keresztül elérhető belsejében található, okostelefonokkal olvasható, garantáltan politikailag korrekt internetes tartalmakra mutató QR – QuickResponse – kódok révén a koponya motívum mellett a másik fő kutatási területemhez, a rejtjelezéshez is kapcsolódik a kiállítás.

 Najmányi László: LOVE KILLS 08
Photo Performance, 1978

(A memoár a kiállítás megnyitóján elhangzott, rövidített változata itt olvasható)

Nincsenek megjegyzések: